A Balkán rejtett gyöngyszeme: az Ohrid-tó

Az Ohrid-tó, a Balkán-félsziget és Európa legöregebb, folyamatosan létező tava Albánia és Macedónia határán fekszik, közel az albán – macedón – görög hármas határponthoz. A mintegy 30 km hosszú és 15 km széles tó partvonala 87.5 km hosszú, amelyből Albániára 31.5 km, Macedóniára 56 km esik. Területileg a tó felszínéből Albániához 110 km2, míg Macedóniához 248 km2 felszíni terület tartozik.

A tó legmélyebben fekvő pontja 288 m, de átlagos mélysége is eléri a 155 m-t, amely értékkel a világranglistán a 24. helyen áll (Európában is csupán a 4. helyen – itt csak a Hornindalsvatnet és a Salsvatnet Norvégiában, illetve a Como-i tó Olaszországban előzi meg). Vizének 60%-át a Fekete-Drin vezeti el az Adriai-tengerbe, a fennmaradó rész elpárolog.

A tó rendkívül sajátos ökoszisztémájának köszönhetően 1979-ben felkerült a UNESCO természeti világörökségi listájára, amelyet 1980-ban Ohrid-régió elnevezéssel kiterjesztettek Ohrid és környéke történelmi és kulturális emlékeire.

Kruja felfedezése után indultunk el Dél felé, érintve Tiranát és Elbasan városát is, ahova egy rövid megállót terveztünk. A mintegy 170 km-es autóútra a Google 3.5 órát tervezett Kruja és Pogradec közöttre, de ez köszönhetően a Tirana közelében levő szombat délelőtti kaotikus forgalomnak, picivel hosszabbra sikeredett. A tervezett megállónk is kimaradt, mivel Elbasanban lehetetlen volt megállni autóval, akkora volt a nyüzsgés.

Az Ohrid-tavat az SH3 főútról, Elbasan és Korçë tartományok határán kanyargó szerpentinről pillantottuk meg először a Qafë Thanë hágóról. Egy parkolóból jó rálátásunk volt Lin piciny falvacskára, amely 2015 óta már Pogradechez tartozik.

Szállásunk Pogradecben közvetlenül a tó partján volt, egy hatalmas, 110m2-es apartmanban, amely még egy 50 m2-es hatalmas, a tóra néző fedett terasszal is rendelkezett. A város régi épületei az 1912-1913 közötti Balkán-háborúban és az azt követő két világháborúban teljesen megsemmisültek. A kommunista érában vas- és nikkelbányák nyíltak a környéken, betelepedett a nehézipar is a városba. Rövid sétánkat a tóparton az eső szakította meg, amely elől bemenekültünk vacsorázni. A nap hátralevő részében a hatalmas teraszon söröztünk. Útitársaink is átjöttek hozzánk, mert az ő apartmanjuk nem rendelkezett szép kilátással.

A másnapra tervezett túráról le kellett mondanunk. Az autónkat a reptéren csak 50 EUR megfizetése mellett látták volna el határátlépési engedéllyel, amelyhez még külön 48 EUR biztosítást is kellett volna kötni. Természetesen ez akkora összeg, hogy nem láttuk értelmét kifizetni egyetlen nap miatt. Ezért kis trükkhöz folyamodtunk. Autónkkal az 5 km-re található határátlépési ponthoz hajtottunk, Pogradec külterületén és leparkoltuk a határátkelő közelében. Ott néhány vállalkozó kedvű „taxis” várakozott, hogy az odaérkező utasokat elvigyék Sveti Naum (Ohridi Szent Naum) kolostorhoz (5 EUR), vagy Ohrid városába (25 EUR, oda-vissza 35 EUR). Mi azonban a séta mellett döntöttünk és gyalog átsétáltunk a határon. Körülbelül 20 perc sétával meg is érkeztünk a kolostorhoz. A macedón oldalon, 1 km-re a határátkelőtől található egy kemping. A kempinghez erdei ösvény vezet, amelyen jelentősen lerövidíthető a kolostorhoz vezető mintegy 6 km-es út.

Szent Naum kolostort 905-ben alapították az akkori Első Bolgár Birodalom területén. A 16. századtól görög iskola is működött a kolostorban. A terület, ahol a kolostor és három másik kisebb kolostor is található, rövid ideig Albániához tartozott, de 1925-ben átadták Jugoszláviának. Az alapító Szent Naum a pliszkai iskola vezetője volt. Ebben a tisztségében fejezte be a cirill ábécé tökéletesítését, mely hamarosan a Bolgár Birodalom hivatalos írásformájává vált. 910-ben hunyt el és halála után az ortodox egyház szentté avatta.

A Szent Naum kolostor mellett található egy pici tavacska, amelyeket víz alatti források táplálnak. A tó a Galicica Nemzeti Park része. A tavon piciny csónakokat lehet fogadni, amelyek fejenként 2.5 EUR-t kérnek egy 20-25 perces csónakázásért és csak akkor indulnak, ha megtelt a csónak. Mi kihagytuk, nem tűnt túl izgalmasnak. Helyette inkább jegyet vettünk az Alexandria hajóra, amely az Ohrid-tavon vitt el minket Ohrid városáig. A jegy fejenként 6 EUR-ba került.

A hajóút során jó rálátásunk volt a tavat bekeretező hegyekre. A Galičica hegység Albánia és Macedónia határain fekszik. A macedón oldalon található a Galičica Nemzeti Park, az Ohrid-tó és a Prespa-tó közti területen. A hegység legmagasabb csúcsa a 2254 m magas Magaro. A Galičica-hegység lejtőin 11 olyan növényfajt sikerült felkutatni eddig a kutatóknak, amelyek csak itt találhatóak.

A hajó félúton Ohrid felé megállt fél órára a „Csontok Öblében” (Bay of Bones) is, ahol egy vízfelszíni múzeum található, mintegy 16 km-re délre Ohrid városától. Már a bronzkor előtt is éltek itt emberek, településeik nyomait megtalálták régészeti ásatások során. Régészek feltételezése szerint időszámításunk előtt 1200-600 közötti kinézetű, cölöpökre épült település rekonstrukciója található a múzeumban. A régészeti feltárások 1997 és 2005 között folyamatosan történtek meg. A múzeum belépővel (100 macedóniai dínár / 2 EUR) egy piciny római erődítmény rekonstrukciója is látogatható.

Hajónk 15 órakor kötött ki Ohridban. Mivel a reggeli óta nem ettünk, addigra alaposan megéheztünk. Be szerettünk volna ülni egy tengerparti étterembe. Sajnos mások is úgy gondolták, hogy egy napos, vasárnapi délutánon nem érdemes otthon maradni és gyakorlatilag sehol nem volt üres asztal ezen az április végi, de kora nyári hőmérsékletekkel kecsegtető napon. Végül a középkorban, 852 – 889 között, az Első Bolgár Birodalom idején épült egykori érseki főtemplom, a Szent Zsófia templom mellett találtunk egy kiülős éttermet, ahol fejedelmi lakomában vehettünk részt mindössze 6 EUR-ért. A sör itt is 1.5 EUR-ba került.

A „Szláv Jeruzsálem”, Ohrid városa a 9. és 10. században az ortodox kereszténység, valamint az oktatás és a szláv kultúra egyik fontos központja volt. Több tudós szerint a Konstantinápolyi Egyetem után az ohridi és a preszlavi volt Európa második egyeteme. A várost az illírek alapították, majd római korszaka után a 4. században püspöki székhellyé vált. A település a 10. század végén egy ideig Sámuel bolgár cár birodalmának fővárosa volt. Később szerb fennhatóság alá került, de 1394-ben az Oszmán Birodalom bekebelezte és egészen 1913-ig a Birodalom része maradt. A városkában található a legrégebbi, ma is álló szláv kolostor, a Szent Pantaleimon, amely a 11. és a 14. század közötti időszakban festett több, mint 800 ikont számláló gyűjteményéről is híres. A templomot 2002-ben restaurálták. A város 1980-ban lett az UNESCO természeti-kulturális világörökségi helyszíne.

Ohrid másik jelképe a II. Philipposz által épített, majd Sámuel cár által a 10. században kibővített fellegvár. A 3 km hosszan húzódó falát tizennyolc bástya és négy várkapu tagolja. A várba a belépő 60 dínár / 1 EUR.

A várfalakról csodálatos látványt nyújtanak az óváros sokablakos, fehérre meszelt házai.

A várból lefelé jövet csak elhaladtunk a Szent Pantaleimon templom mellett, mert már erősen kezdett esteledni. A hányatott sorsú templomot a törökök mecsetté alakították a 15. században, de a 16. században újból át kellett építeni, amikor egy másik mecset került a helyére, amit végül 2000-ben lebontottak és romjain rekonstruálták az egykori templomot.

Utunk a Teológus Szent János templománál ért véget, ahonnan egy élelmes macedón srác visszavitt minket a határállomáshoz 25 EUR-ért. Onnan már, sötétedés előtt, gyalogszerrel 10 perc alatt elértük autónkat, amivel visszaautóztunk pogradeci szállásunkra. Utunk innen másnap Beratba vezetett.